DOMBÓ honlapja

Gyere velem utazási élményeim világába! :)

2. nap 

Második nap reggelén 7 órakkor keltünk, én arra, hogy a vakolat egy része az ágyamra esett. Az elfogyasztott hatalmas reggeli után (1 croissant, 1 kávé) 8 órára az autókölcsönző irodájába indultunk.

A kölcsönzőben egy Chevrolet Aveo típusu autót kaptunk, ami első ránézésre egész türhetően nézett ki, bár körbe mindenütt meg volt sérülve, húzva. 

tel_aviv_035.jpg

Elindultunk Jeruzsálembe, és bár egyszer meg kellett kérdezni, hogy merre jutunk ki a városból, egész hamar kitaláltunk és már robogtunk is a Béke városába!

Út közben kisautónk akit barátom Lujzának keresztelt el, az emelkedőket nehezen viselte, de a lejtőkön megmutatta minden erejét! Bár az első komolyabb lejtőn a fékek igen furcsa hangokat hallatak.

Mivel Jeruzsálem 800 méter magasan fekfü település a táj válozásaival, szépségeivel kápráztatott minket.

A városba érve az óvárosi részt céloztuk meg, de parkolóhelyet keresvén elég sokáig kovályogtunk minden irányba. Ekkor egy taxistól próbáltam érdeklődni helyzetünkről, azonban Ő egyből üzletre terelte a szót és felajánlotta szolgálatait. Próbált meggyőzni minket, hogy 10.000Ft-ért körbevezet minket Jeruzsálemben, sőt ha akrjuk Betlehembe is átvisz minket plusz 15.000Ft-ért. Ezt az összeget sokaltam és folyamatos alkudozás végén először sikerült 5.000Ft-ban a város majd még 5.000Ft-ért Betlehem megnézését is kialkudnom.

Sofőrunk egy 50év körüli arab-izraeli kettős állampolgárú férfi volt, aki egy ingyen parkolóhely után(ahol Lujzit hagytuk) taxijával először a Gethsemane kertbe vitt minket.

Ebben a kertben töltötte Jézus - és tanítványai - az utolsó óráikat mielőtt elfogták volna. A kertben lévő un. bütykös olajfák krisztus idejéből valók(2000évesek!!!), melyek egyikére akasztotta fel magát Judás az áruló.

tel_aviv_039.jpg

A kertben található még a Nemzetek temploma, amely állítólag azon szikla felett építetett ahol Jézus imádkozott. Nevét arról kapta, hogy a bent található képeit különböző országok - köztük Magyarország is - adományozták a templomnak.

Innen feljebb mentünk az olajfák hegyén, hogy a város panorámáját megcsodálhassuk.

tel_aviv_043.jpg

tel_aviv_048.jpg


Ekkor sikerült alkudozásunk Betlehemre vonatkozó részében is megeggyeznünk így innen egyenesen oda indultunk.

A város 9 km-re fekszik csak Jeruzsálemtől de a fal mégépítése miatt ez közúton kissé hosszabb távolságot igényel. Utközben sofőrünk és egyben idegenvezetőnk mesélt az Izraeli -Palesztin helyzetről, a Betlehem köré épült falról és arról mennyire alaptalanok a félelmek az itteni világgal szemben. 

tel_aviv_050.jpg

Betlehembe érvén sofőrünk aki egyben muszlim vallású is volt, imádkozni ment és mellénk addig egy hölgy személyében idegenvezetőt biztosított. Kocsit cseréltünk, és így Betlehem városát az Ő vezetésével jártuk be.

Utunk a Jászol térre vezetett, ahol annak nyugati oldalán az Omar-mecset található, és ennek minaretjéből éppen ekkor szólította imára a müezzin a hívőket.

tel_aviv_051.jpg

A keleti oldalán a Születés temploma áll, melynek bejáratának tetejét befalazták, hogya keresztesek lóháton ne tudjanak bejutni, így az 1.20 méteres ajtón csak "meg"hajolva tudunk áthaladni.

tel_aviv_053.jpg

A Születés teplomát 325-ben Konstantin császár építette annak a barlangnak a helyére ahol Jézus született. A világ legrégebben működő templomát Justinanus császár átépítette a 6. században amely lényegében azóta is az eredeti állpotot tükrözi. A templomon ma 3 egyház is osztozik, az örmény keresztények, a görög ortodoxok és a katolikus ferencesek. Ennek egyik érdekes színfoltja, hogy egyben három karácsonyt is ünnepelnek egyazon templomban.

Beléptünk az épületbe és idegenvezetőnk folymatos tájékoztatásba kezdett, sorolta az évszámokat, királyok, bibliai személyek neveit, történeteit, amit természetesen nemhogy lefordítani, de követni sem igazán tudtam.

tel_aviv_058.jpg

Az épületen belül felnyitható tetejű üregek találhatóak ahol az eredi 325-ös épület padlozatát láthatjuk.

tel_aviv_056.jpg

A Születés barlangjába egy sötét lépcsösor vezet, ahová mi a többiekkel szemben a kijáraton mentünk le, ahol egy ezüst csillag jelzi Krisztus születésének helyét, ahol idegenvezetőnk ismét befurakodott egy kinai csoport közé így egy gyors fényképezés után(amik nem sikerültek valami jól) percek alatt végeztünk is. 

tel_aviv_065.jpg

tel_aviv_061.jpg

tel_aviv_062.jpg

A "barlangban" található még a Jászol-kápolna is ahová Mária a kis Jézust fektette.

A templom gyors körbejárása mellett idegnvezetőnk folyamatos beszélt Dávid király családfájáról, a biblia latin nyelvre történő lefordításáról a kereszt kialakulásának történetéről, a pápa ajándékáról, miközben folyamatosan kérdezte hogy ugye mi már ezt tudjuk........ :)

A templom és a főtér bejárása után ismételt kocsicsere után egy ajándék üzletbe mentünk ami kiderült egy 50 fős család üzemel, ahol természetesen nem volt más turista csak mi, és vagy 10 arra vártak, hogy mit veszünk. Misi barátomat még kézzel-lábbal is rá akarták venni, hogy vegyen valamit.  Végül egy aprócska fa betlehemet vásároltunk, csakhogy kijussunk vendéglátóink köréből.

Ezután már mentünk is vissza taxisofőrünk vezetésével Jeruzsálembe. Menetközben a kocsiból megmutatta még a Pásztorok-mezejét, majd az ellenőrzőpont után Jeruzsálemben a Nyugati-fal(Sirató-fal) bejáratához vitt minket, ahol közös utunk véget ért.

A Sirató-falhoz ismételt ellenőrzés után lehet csak bejutni, amit Misi haverom már rutinból én csak 2. nekifutásra teljesítettem.

Barátom zsidó szeretete ismét felülkerekedett és miután kérdezgették tőlünk, hogy zsidók vagyunk-e, Ő úgy döntött nem jön oda a falhoz és kissé távolabb vár meg engem.

Én bár kívánságot nem vittem magammal amit a falba tehetnék, körbejártam a területet és érdeklődve figyeltem eme vallás jellemzőit, érdekességeit, számunkra talán furcsának tűnő tulajdonságait.

tel_aviv_085.jpg

tel_aviv_089.jpg

A Sirató-fal után a Via Dolorosa nevű utcát jártuk be ami azt az utvonalat követi amellyen Jézus utolsó útját tette és ami végül az utolsó stációban a Szent sírban ér véget.

A szűk utca mindkét oldalát árusok sora szegélyezte, ahol mindelfélét árultak és amint kérdeztük, hogy jó felé megyünk-e, az utbaigazítás mellett már üzletelni is akartak velünk.

tel_aviv_092.jpg

De végül eljutottunk a Szent sír bejáratához, ami előtt egy férfi némi pénzért cserébe 2X it is körbevezetett volna minket.

tel_aviv_095.jpg

A templom körbesétálása után sorba kellett állnunk, hogy magát a Szent Sírt is láthassuk. Ide egy igen szük alacsony bejáraton át lehet bejutni, ahol a sorban állás miatt nem igazán lehet időzni. Egyesek imádkoznak vagy csak meghatódva állnak, de mi tipikus turistához illően két fénykép készítése után már kint is voltunk az egész épületből.

tel_aviv_104.jpg

tel_aviv_108.jpg

tel_aviv_109.jpg

A templomból kijövet körülbelöl délután 4 óra lehetett így Lujza felé indultunk, és bár taxisunk elmondása alapján közel van az autónk azért egy fél órát gyalogoltunk(először rossz irányba) mire megtaláltuk.

Tel Avivba érvén elindultunk előbb szürke(ingyenes) majd kék-fehér(fizetős) parkolóhelyet keresni. Mert itt színekkel jelölik ahová lehet állni. De mint kiderült Sabbat lévén nem kell fizetnünk, és miután majdnem elütöttem egy biciklist sikerült leparkolni.

Az este további részében költségvetést készítettünk és elhatároztuk, hogy bár kissé messze van másnap elutazunk Elatba a Vörös-tengerhez.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 3
Heti: 13
Havi: 33
Össz.: 21 919

Látogatottság növelés
Oldal: 2. nap Jeruzsálem - Betlehem
DOMBÓ honlapja - © 2008 - 2024 - dombo.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »